Megéri belehalni a munkába?
Forradalomra van szükség a munkahelyi egészségvédelem terén, véli Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, aki a szervezeti viselkedés témakörével foglalkozik. Mint mondja a jelenlegi gyakorlat, ami a túlmunkát és a munka-magánélet egyensúlytalanságát illeti, megöli a munkavállalókat. Ez pedig végsősoron a cég teljesítményének és az egyén jóllétének sem tesz jót, írja tavasszal megjelent Dying for a Paycheck (vagyis a „Meghalni a fizetésért”) című könyvében.
forrás: https://www.hrportal.hu/hr/megeri-belehalni-a-munkaba-20180724.html
Három tényező is alátámasztja, hogy a munkahelyeknek tenniük kellene ebben a témakörben, ezek közül az egyik, hogy a fejlett világban az egészségügyi rendszerekre a krónikus betegségek róják a legnagyobb terhet, ezek főként a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek.
Ezek a betegségek, amelyeket a túl sok evés, a kevés mozgás, a túlzott alkohol és adott esetben a drogfogyasztás okoznak, általában a stresszből eredeztethetők, ami pedig immár nagyon sok adatból kikövetkeztethetően, elsősorban a munka, a munkahelyi megterhelés következménye, mondta el a professzor az egyetemi Insightsnak adott interjújában.
Vagyis megöl a munka, de ez senkit nem érdekel?
Ez a hármas összefüggés mindig is megvolt, de a mértéke, úgy tűnik növekszik. A Gallup felmérése szerint az emberek nem elkötelezettek a munkájuk iránt, egy másik felmérés szerint nem bíznak a cégük vezetésében, nem szeretik a munkájukat, az utóbit nyilatkozók aránya pedig egyre nő. A munkahelyek, a professzor szerint egyre kevésbé humánusak, a rengeteg túlóra, a stressz, az elbocsátások, a gazdasági bizonytalanság és a munkahely-magánélet egyensúlyának hiánya miatt. Mindennek pedig „társadalomszennyező” hatása van végeredményben, ugyanis a korábban felsorolt tényezők miatt házasságok bomlanak fel, a gyereknevelés szenved csorbát és egyáltalán a családi élet szenved hátrányt, pedig ez az, ami komoly hátországot, támogatást jelenthet az egyénnek. Így a vállalatoknak nem csak a környezet, hanem a társadalmi fenntarthatóságukra is figyelemmel kellene lenniük.
A professzor szerint számos dolog van, amit a környezettel szemben már nem követhetnek el a vállalatok, (elvileg) nem szennyezhetik büntetlenül vegyszerekkel a folyókat, vagy mérgező anyagokkal a levegőt. Azonban a munkavállalókkal szemben még mindig sok mindent elkövethetnek, amit sokkal inkább számon kellene kérni rajtuk. Mikor tavaly Jeffrey Pfeffer Magyarországon beszélt a témáról felvetette, hogy a legtöbbet ártó, legrosszabb munkáltatókról „szégyen listát” kellene közzétenni, ami az employer branding korában talán visszatartó erőt jelentene.
Hogy mi ennek a kiszolgáltatottságnak az oka? A professzor csak találgatni tudott, de úgy véli, hogy míg az állatok, a természet esetében úgy gondoljuk, hogy képesek magukat megvédeni, felszólalni önmagukért, addig az emberrel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy képes az érdekeit képviselni, a saját jóllétéért felelni. Ma különösen könnyen mondjuk, hogy akinek nem tetszik egy munkahely, vagy nem érzi ott jól magát, mondjon fel. Ezt egyre többen meg is teszik, de azért a helyzet gyakran nem ennyire egyszerű. Például állást találni önmagában komoly munkát jelent, így az, aki fizikailag és lelkileg el van fáradva egy munkahelyen, ahol sok stressz éri, az nem biztos, hogy megfelelő állapotban van az álláskeresésre, pláne a sikeres váltásra. Sok esetben a munkáltató a dolgozó önértékelésével is játszik, mert azt mondja, ha nem teljesítesz elég jól nálunk, miközben mi nagy dolgokat viszünk véghez, akkor nem vagy elég jó, nem vagy ide való, ilyesmit pedig ki szeret beismerni?
Ugyanígy a többiek viselkedése is befolyással van ránk, vagyis, ha a többiek kidolgozzák a belüket, akkor úgy érezzük, nekünk is ki kell. Vagyis normalizálódik a szélsőséges viselkedés. És Jeffrey Pfeffer számára egyelőre úgy tűnik, hogy a szélesebb nyilvánosság ebben az ügyben egyelőre kevesebb nyomást helyez a vállalatokra, mint a környezetvédelem kérdésében, mert sokan talán nem is veszik észre, vagy nem tudatosul, hogy mi zajlik a munkahelyeken valójában. (Azért van, ahol már előfordul némi mozgolódás.)
Beperelni a munkáltatókat?
Az interjú során az is felmerült, hogy az egyik út a perek irányába vezethet (ennek az Egyesült Államokban komoly nyomásgyakorló ereje lehet, a precedens jog és néhány nagy nyilvánosságot kapó jelentős kártérítési összeg fényében), a dohánygyárak ellen indított eljárásokhoz hasonlóan. Itt is emberek egészsége károsodott, lesznek perek, amit a jogászok megnyernek, és az megnyithatja a gátakat, a professzor szerint.
Komoly probléma, hogy a cégeknél sok esetben még mindig a jelenlét számít. Vagyis, hogy a munkaerő ott legyen a munkahelyén, akkor is, ha nem hatékony, mert mondjuk beteg. Egy felmérés válaszadóinak 7%-a került már kórházba a stressz miatt, és fele maradt már otthon szintén ennek következtében. Emberek felmondanak a munkahelyi stressznek köszönhetően, úgyhogy a gazdasági költsége ennek a problémának óriási, hangsúlyozta. Ráadásul minél alacsonyabban képzett egy munkavállaló annál kiszolgáltatottabb ebből a szempontból is, hiszen anyagilag bizonytalanabb a helyzete, és a magasabban képzett munkaerőhöz képest a munkaidejét is kevésbé tudja kontrollálni.
A Stanfordi Egyetem professzora rá akarja ébreszteni az embereket, hogy ez egy nagyon komoly probléma, amelynek döntő hatása van az üzleti eredményekre és az emberek jóllétére.
