Címke: munkavállalók

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/modosultak_a_tavmunka_szabalyok__ime__minden_fontos_reszlet-20210727.html

Ha nem születik külön megállapodás, a munkavállaló legfeljebb hetente egy-két napot dolgozhat az irodában, és az otthoni pólófestés is távmunkának minősíthető. Mit érdemes tudni a távmunka szabályozás legfrissebb változásairól? A PwC szakértői válaszolnak.

A július 3-i hatállyal módosított kormányrendelet előírja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az irodában vagy telephelyen az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni.

Szintén lényeges változás, hogy nemcsak a számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is például, akik a telephelyen kívül alkatrészt szerelnek össze vagy az otthonukban ruhát varrnak – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.

„A rugalmasabb foglalkoztatási feltételek alkalmazását célzó szabályozás egyik újdonsága, hogy mostantól a kizárólagos otthoni munkavégzés, illetve a hibrid munkavégzés is távmunkavégzésnek minősül. Miután már tavaly ősszel eldőlt, hogy a ‘home office’ nem lesz önálló foglalkoztatási forma, számos cég a részben vagy egészben történő otthoni munkavégzést már eddig is távmunkaként kezelte. Így a távmunka fogalmának mostani újragondolása lényegében a meglévő gyakorlat jogszabályba foglalását jelenti” – mondja dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje. 

Eljött a külön megállapodások kora

Az új szabályozás lényege, hogy nem csupán a távmunkavégzés tényét kell megállapodásban rögzíteni, hanem lényegében minden olyan kérdést, amiben a felek el kívánnak térni a mostani kormányrendeletben meghatározott távmunka-szabályoktól. Ha ilyen megállapodás a felek között nem jön létre, akkor a kormányrendeletben meghatározott feltételek lesznek irányadóak.

„Nem lesz elegendő a távmunka egyes feltételeit céges belső szabályzatban rögzíteni, hanem szükséges lesz a szabályzat mellé egy olyan írásbeli megállapodás is, amelyben a munkavállaló és a munkáltató – amennyiben szükségesnek tartják – eltérnek a kormányrendelet szabályaitól. A céges távmunka-szabályzatok a jövőben is megmaradhatnak, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap a munkavállalóval kötendő megállapodás tartalma” – teszi hozzá dr. Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.  

A kormányrendelet előírja, hogy a munkavállaló az irodában vagy telephelyen a tárgyi évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a felek nem állapodnak meg az egyharmad munkaidőnél magasabb irodai munkavégzésben, úgy a jogszabály alapján a munkavállaló legfeljebb hetente egy-két napot dolgozhat az irodában. Ebből tehát az következik, hogy ha egy cég azt szeretné, hogy átlagosan hetente legalább három napot legyenek jelen a munkavállalói az irodában, úgy erről a munkavállalóval írásban kell megállapodni, és nem elegendő csak belső szabályzatban vagy munkáltatói utasításban meghatározni az irodai jelenlét mértékét.

Alapesetben a munkamódszerről és a beosztásról sem a munkáltató dönt

A kormányrendelet szerint, ha a távmunkavégzési megállapodás nem rendelkezik másként, akkor a munkáltató utasítási joga kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjedhet ki. Azaz a munkáltató kiadja az egyes munkafeladatokat, azonban a munkavégzés módszertanát, továbbá a munkaidő beosztását a munkavállaló fogja meghatározni.

Ha a munkáltatónak az a célja, hogy a munkavállalói a távmunkavégzés alatt is az irodai munkarend szerint vagy egy speciálisan az otthoni munkavégzésre kialakított munkarendben dolgozzanak, akkor erről szintén a távmunka-megállapodásban kell rendelkezni.

Ellenkező megállapodás hiányában a munkáltató távolról, számítástechnikai eszköz alkalmazásával ellenőrizheti a munkavállaló munkavégzését. Ennek részleteit a kormányrendelet nem rendezi, tehát a munkáltatóra bízza az ellenőrzéshez szükséges számítástechnikai eszköz kiválasztását és az ellenőrzés terjedelmét.

Az ellenőrzési jog gyakorlása során a munkáltatónak rendeltetésszerűen kell eljárnia, tehát indokolatlanul nem zaklathatja a munkavállalóját, és az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállalónak vagy a vele együtt élők számára aránytalan terhet. Ezen túlmenően adatvédelmi szabályok is megkötik a munkáltatók kezét, ugyanis az alkalmazandó ellenőrzési eszközökről és az ellenőrzés terjedelméről és egyéb feltételeiről a munkáltatók kötelesek a munkavállalókat előzetesen tájékoztatni.

A PwC Legal munkajogászai hangsúlyozzák: az új szabályozás alapján érdemes a céges távmunka-szabályokat újragondolni, és amennyiben a felek el kívánnak térni a kormányrendeletben foglaltaktól, úgy a feltételeket megállapodásokban rögzíteni. A megállapodások emailben vagy digitális platformon is megköthetőek, nem szükséges a papíralapú, aláírással ellátott verzió létrejötte.

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/lehet-e_csokkentett_bert_fizetni_allasidore_-20210715.html

Gyakran merül fel a gyakorlatban, hogy alapanyag beszerzési nehézségek vagy éppen a megrendelések átmeneti csökkenése miatt a munkáltató nem tud munkát biztosítani a munkavállalónak, azaz nem tud eleget tenni a foglalkoztatási kötelezettségének. Ha ez a jelenség átmeneti jellegű és nem indokol tartós átszervezést vagy létszámcsökkentést, akkor a munkáltató az állásidő problematikájával kerül szembe. Dr. Szemán Péter ügyvéd összefoglalója.

A Munka Törvénykönyve 146.§ (1) bekezdése szerint a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve – alapbér illeti meg.

Ez a szabály a gyakorlatban két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy a munkáltatónak a munkaviszonyban foglalkoztatási kötelezettsége van és ha ennek a kötelezettségének bármely okból nem tud eleget tenni, annak a kockázatát neki kell viselnie. Másrészt azt is jelenti, hogy a munkavállalót a díjazás – bizonyos esetektől eltekintve, például engedélyezett fizetés nélküli távollét – a munkaviszonyban mindenképpen megilleti még akkor is, ha nem végez munkát.

Két feltétele van az állásidőre járó bérnek

Fontos, hogy a Munka Törvénykönyv 147.§-a szerint a munkavállalót az állásidőn felül bérpótlék is megilleti, ha a munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult. Azaz ha a munkáltató beosztotta például éjszakai munkára, a foglalkoztatására nem került sor, ez esetben nemcsak az alapbérére, hanem az éjszakai munkavégzés utáni pótlékra is jogosult.

Az állásidő fennállásának és a munkavállaló munkabér iránti igényének tehát két együttes feltétele van, nevezetesen a munkáltató ne tegyen eleget a foglalkoztatási kötelezettségének, másrészt a munkavégzés nem elháríthatatlan külső okból marad el.

Kérdés a munkáltató szempontjából, hogy mi minősül külső és elháríthatatlan oknak, mely esetben a munkáltató mentesülhet az állásidőre a munkabér fizetési kötelezettség alól.

Nem lehet indok, hogy nincs megrendelés vagy alapanyag

A bírói gyakorlat szerint a munkáltató működési körébe tartoznak a személyi állománnyal, az alapanyagok meglétével, a berendezések és energia meglétével vagy annak hiányával összefüggő tényezők. Mindez azt jelenti, hogy egy alapanyag ellátási hiány vagy egy ideiglenes energia ellátási probléma – legalábbis a bírói gyakorlat szerint – nem minősül elháríthatatlan külső oknak, azaz ilyen nehézségekkel a munkáltatónak az üzleti tevékenysége során számolnia kell.

A Kúria MK 29. számú állásfoglalása szerint általában a munkáltató működési köréhez tartoznak a feladatai ellátása során kifejtett tevékenységgel összefüggő személyi magatartásokból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgatásából, működéséből eredő okok.

Elháríthatatlannak csak az olyan ok minősül, amelyet a technika, a műszaki lehetőségek adott szintje mellett a rendelkezésre álló idő alatt nem lehet megakadályozni. Ilyen lehet pl. egy váratlan természeti csapás, amely a munkáltató működését ellehetetleníti. Ellenben egy beszállító leállása vagy egy nagyobb megrendelés lemondása nem elháríthatatlan ok, ez esetben pedig ha a munkavállalók nem tudnak munkát végezni, részükre állásidő jár.

Minden esetet egyedileg kell vizsgálni

A külső elháríthatatlan ok hatását mindig az adott munkaviszony tekintetében kell vizsgálni. Vagyis csak a ténylegesen akadályoztatott munkakörökre lehet ezt a szabályt alkalmazni. Ugyanakkor a munkáltató működésének jogszabály általi korlátozása (pl. a COVID járvánnyal összefüggésben hozott korábbi kormányzati intézkedések alapján a fogorvosok, mozik, illetve szórakozóhelyek voltak érintettek) álláspontom szerint külső elháríthatatlan oknak minősül, de ez esetben sem maradhat el a fenti vizsgálat.

Ugyanakkor, amennyiben a munkáltató saját intézkedése folytán (munkaszervezési döntés) kerül sor arra, hogy nem végez munkát a munkavállaló és nincs külső elháríthatatlan ok, akkor jár az alapbér és az esetleges bérpótlék a munkavállalónak az állásidőre.

A Kúria egy másik eseti döntésében (EBH2017. M.16.) azt fejtette ki, hogy a munkavállalók munkavégzéssel összefüggő képességei, azok változásai nem függetlenek a munkaviszonytól, a munkáltató működésétől, tevékenységétől. A munkáltató állásidő-fizetési kötelezettsége alóli mentesülésének két feltétele közül az egyik (a külső ok) nem áll fenn abban az esetben, ha a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségét a munkavállalónak a munkakörére való egészségügyi alkalmatlansága miatt nem tudja teljesíteni, de a munkaviszonyt fenntartja. Ilyen eset például, ha formálisan a munkavállaló nincs táppénzen (nem keresőképtelen), azonban az üzemorvos „nem alkalmas” minősítést adott a munkavállalónak. Ilyen esetben a munkáltató a munkavállaló képességeire hivatkozással felmondással megszüntetheti a munkaviszonyt, ha azonban a munkáltató mégsem tesz így, hanem csak hazaküldi a munkavállalót, állásidő fizetési kötelezettsége fennáll.

Ha a munkavállaló keresőképtelen, úgy az állásidő fogalmilag kizárt. Az EBH2008.1910 számú eseti döntés szerint a keresőképtelenség idejére állásidőre járó munkabér nem fizethető, mert a munkavállalót ezalatt nem a munkáltató működési körében, hanem a saját személyében felmerült okból nem terhelte munkavégzési kötelezettség.

Sokszor felmerül a gyakorlatban – és különösen a vészhelyzet idején felmerült – hogy van-e lehetőség arra, hogy a munkáltató az állásidőre csökkentett bért fizessen a munkavállalóknak. Erre a Munka Törvénykönyve 146.§ (2) bekezdése ad választ, miszerint a munkavállalót, ha a munkáltató hozzájárulása alapján mentesül a munkavégzés alól, a kiesett munkaidőre megállapodásuk szerint illeti meg díjazás. Azaz csökkentett munkabér fizetésére csak a munkavállalókkal történő megállapodás alapján van jogszabályi lehetőség.

Ami jobb a leépítésnél

A gyakorlatban felmerülő kérdés, hogy a munkáltató átmeneti vagy tartós gazdasági nehézségei miatt hogyan csökkentheti a bérköltségét. Az egyik megoldás a létszámcsökkentés, amely a munkavállalóknak azért nem jó, mert véglegesen elveszítik a munkájukat, a munkáltatónak pedig azért nem megfelelő, mert egyösszegű magas költséget jelent (felmondási idő, végkielégítés, ki nem vett szabadság ellenértéke) és egy későbbi megrendelés felfutás esetén nem lesz elegendő munkaereje. A létszámcsökkentés alternatívája lehet egy csökkentett bérfizetés a munkavállalók részére arra az időtartamra, amely alatt – kényszerből – nem tudnak munkát végezni. Annak érdekében, hogy elkerülhető legyen minden egyes munkavállalóval egy ilyen megállapodás letárgyalása és megkötése, akár a szakszervezet a kollektív szerződésben, vagy az üzemi tanács az üzemi megállapodásban is jogosult lehet ilyen megállapodás megkötésére a munkáltatóval.

Tekintettel arra, hogy az állásidőre normál munkabér jár, így ez az időtartam a nyugdíj jogosultság számítása szempontjából ugyanolyan szolgálati időnek számít, mintha a munkavállaló munkát végezne.