Idén eddig 3874 tűz keletkezett a szabadban, ezek során több mint ezernyolcszáz hektárnyi terület égett le. A tűzesetekben kilenc ember sérült meg. A legtöbb szabadtéri tűz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a legkevesebb pedig Vas vármegyében volt.
Az idei szabadtéri tüzek csaknem fele az erdő- és mezőgazdaságot érintette. Több tűz keletkezett az aratással összefüggésben, harminc helyen összesen 3100 bála égett. Kigyulladt munkagépek miatt is riasztották a tűzoltókat, az év eddig eltelt időszakában 16 traktor, 11 kombájn, 3 bálázó és 4 mezőgazdasági rakodógép égett. Aratás előtt tizenhat helyen, összesen 42 hektáron gabona vált a lángok martalékává.
Bár az idei, csapadékosabb évben kevesebb szabadtéri tűz keletkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene a betakarítási munkák közben odafigyelni a tűzmegelőzésre. A mögöttünk hagyott hétvégén is riasztották szabadtéri tüzekhez a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, volt, ahol betakarítás közben csaptak fel a lángok. Mártélynál, a Kisgazdakör-dűlőben kétszázötven bála és egy pótkocsi égett, Maroslele térségében mintegy hét hektáron fogott tüzet a learatott gabonatábla, Szeged külterületén pedig nagyjából négyezer négyzetméteren égett a növényzet. Jobbágyi külterületén vasárnap este kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kombájn. A lángok a tarló munkagép körüli részére is átterjedtek. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A hatósági szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, hanem az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára. Továbbra is fontos a munka megkezdése előtt ellenőrizni a kipufogórendszert, mert a sérült illesztéseknél, lyukaknál kiáramló forró kipufogógáz meggyújthatja a növényzetet. Az üzemanyag-ellátó és olajtovábbító rendszereket is ellenőrizni kell, mert a kiszabadult kenőanyag vagy üzemanyag könnyen tüzet okozhat. Továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelésére, valamint a kombájnok földelésére, a munkagépek tisztán tartására.