Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés?

forrás: https://www.hrportal.hu/c/tul-keves-a-hatosagi-munkaugyi-ellenorzes-20240221.html

Kevésnek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatósági munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát, és érdemi változást sürget.

A MASZSZ szerdai közleményében az MTI-nek azt írta, kivételesen jó hírnek tekinti, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban bejelentette: drasztikusan megemelik a munkaügyi vétséget elkövető munkáltatókra kiróható munkaügyi bírságok összegét.

A sokszorosára emelt, akár 100 millió forintos büntetési tételekkel mégsem teljesen elégedett a szakszervezeti szövetség. Úgy vélik, hogy a súlyos pénzbüntetés mit sem ér, ha az ellenőrzések száma az elmúlt évek alatt drasztikusan csökkent. Ráadásul, azok többsége még feltárt vétségek után is legtöbbször mindössze figyelmeztetéssel zárul – hangsúlyozta közleményében a MASZSZ.

A szövetség nem a büntetési tételt kevesli, hanem a munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát. Információi szerint ez utóbbi nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést adnak ki az ellenőrök.

Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke úgy véli, a kontroll hiányából fakadó látencia nem fog megváltozni csupán a büntetési tételek jogszabályi módosításától. Ráadásul, amennyiben a szabálytalanságokért továbbra is legtöbbször mindössze figyelmeztetés jár, a módosítás csak a „vétkesek” töredékénél fogja éreztetni hatását.

Az elnök hangsúlyozta, munkáltatóként minden cégtulajdonosnak biztosítania kell az alapvető foglalkoztatási feltételeket. Aki nem tudja garantálni az alkalmazottja munkajogi biztonságát – például feketén foglalkoztatja -, az ne legyen munkáltató – szögezte le Zlati Róbert.

A MASZSZ véleménye szerint a változáshoz a büntetési tételek drasztikus megemelése mellett lényegesen több ellenőrzésre is szükség van, amire egyébként az uniós irányelv elfogadásával jogi kötelezettséget is vállalt Magyarország – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/halalos-kimenetelu-munkabalesetet-probalt-eltitkolni-egy-ferfi-szabadsagvesztesre-iteltek-20240208.html

A Kazincbarcikai Járásbíróság két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki megpróbált eltitkolni egy munkabalesetet, amelynek sértettje másnap elhunyt – közölte csütörtökön az MTI-vel a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a vádlott által vezetett cég a BorsodChem Zrt. területén bérelt raktárépületet, melyen a bérlő nem végezte el a karbantartási és állagmegóvó munkákat, így a csarnok aljzatán gödrök és víznyelők voltak, emellett a megfelelő világítás sem volt biztosított. Mint írták, 2018 november közepén egy másik cég dolgozói – köztük a néhai sértettel – állványozási munkát végeztek, melyet a vádlott irányított és felügyelt a baleset napján.

A munkanap végén a sértett egy társával állványcsöveket pakolt a raktárépületben, amire a vádlott utasította, aki sem a munkafolyamatot, sem azt nem ellenőrizte, hogy a dolgozók viselik-e a munkavédelmi eszközöket. A sértetten saját elhatározására ekkor már nem volt fejvédő sisak, pakolás közben elesett és beütötte a fejét. Később kollégája észlelte, hogy eszméletlenül, véres arccal fekszik a földön – írták. A közlemény szerint a vádlott miután értesült a történtekről és látta a sértett állapotát, annak érdekében, hogy eltitkolja a balesetet, nem hívott mentőt, és azt a munkavállalóknak is megtiltotta. A sértett szintén ott dolgozó fiát szólította fel, hogy vigye be a kórházba édesapját, aki a balesetben többszörös koponyatörést és agyzúzódást szenvedett. A férfi a kórházba szállítás másnapján elhunyt – közölték.

A bíróság a terheltet halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ítélte el, emellett hat évre eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, melynek keretében ügyvezetői tevékenységet végez.

A közlemény alapján a büntetés kiszabásakor a bíróság figyelembe vette a terhelt büntetlen előéletét, a neki fel nem róható időmúlást és a sértetti közrehatást.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője pedig három munkanapot tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére – írták.

Napelemes rendszerek – Mitől égnek a modulok?

forrás: https://www.vedelem.hu/hirek/0/4093-napelemes-rendszerek-–-mitol-egnek-a-modulok

A legtöbb a napelem a családi házak tetőszerkezetére kerül. Mekkorák ezek az elemek? Milyen súly terheli a tetőt? Mitől égnek a napelemes modulok? Mire kell számítani a tűzoltóknak tűz esetén? Melyek a tűzvizsgálatok fő megállapításai?


Mekkora egy napelemes rendszer súlya?

A napelem rendszer leglátványosabb és legnehezebb elemei a modulok. Ezek a napsugárzás energiáját feszültséggé alakítják, majd ezt a feszültséget továbbítják az inverter felé. Ezek a panelek a tetőhéjazat közelében vannak felfüggesztve panelenként kb. 3 kg-nyi acélszerkezet tartja a 17–20 kg közötti napelem modulokat, amelyek átlag 1,7 négyzetméteresek. 

Tíz–tizenhat panel esetén kb. 170–360 kg terheléssel kell számolni. Tűzterjedési szempontból fontos tényező, hogy a tetőszerkezet égésekor a lángok rejtve és gyorsan terjednek a panel alatt, miközben maga a panel is részt vesz az égésben, illetve önmagában is képes tüzet okozni.

Mitől égnek a modulok?

A fotovoltaikus rendszerek speciális elektromos rendszerek, amelyeknek a különféle alkatrészei polimertartalmuk miatt gyúlékonyak. A kristályos üvegfilm vastagrétegű modulokban (c-Si) a polimerek aránya 5–10%. Ez körülbelül 600–1200 g/m².

A tömeget főleg a beágyazó anyag (EVA beágyazó fólia) és a hátlap (PET / PVF) adja, de nem feledkezhetünk meg különféle ragasztó- és tömítőanyagokról, valamint szigetelőanyagokról, amelyeket a csatlakozódobozokba, csatlakozókábelekbe és csatlakozókba szerelnek be.

50 m²-es feltételezett modulfelület esetén (kb. 38 szabványos modul, kb. 9 kWp) akár 60 kg polimer is lehet csak a modulokban. A vezetékekben, csatlakozódobozokban vagy inverterekben van még néhány kg-nyi. Ezek a polimerek általában nagy mennyiségű hőt termelnek az égés során. A polietilén (PE) kicsit több hőt termel, mint a fűtőolaj (PE: 46 MJ / kg> fűtőolaj: 43 MJ / kg).

A 60 kg polimer égése 2 760 MJ hőt termel, ami olyan, mintha 64 kg fűtőolajat vagy 81 m3 földgázt égetnénk el.

A tűzvizsgálatok fő megállapítása, hogy

  • a PV modulok technológiájuktól és kialakításuktól függetlenül gyúlékonyak, és teljes tűz esetén önállóan tovább éghetnek;
  • az égő anyagok (fólia, olvadt üveg) néhány percen belül lecsepeghetnek;
  • az igénybevételtől függően az üvegtáblák néhány perc múlva összetörhetnek;
  • alacsonyabb polimertartalmuk miatt az üveg-üveg modulok kevesebb égéshőt és füstgázt fejlesztenek.

Mit tehet a tűzoltásvezető?

Az égő napelem modulok hője nagyrészt felfelé a szabadba áramlik, de a vizsgálatok szerint, minél kisebb a napelem modul és a tetőfelület közötti távolság, vagyis a légrés, annál nagyobb „kéményhatással” kell számolni. Vagyis

  • nagyobb lesz a tetőn lévő sérült terület hossza, és
  • a tetőben befelé a hőmérséklet emelkedése is nő, tehát befelé is intenzívebb tűzterjedéssel kell számolni. 

A tűzoltóknak ezekre a körülményekre és adottságokra felkészülve kell a beavatkozást megkezdeni egyrészt a tetőfelületen a felfelé és az oldalirányú terjedés megakadályozására koncentrálva, másrészt a padlástérből, ha lehetséges.