Szigorítottak a veszélyes anyagokról szóló szabályokon, az akkumulátogyártást is érinti

forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240207/szigoritottak-a-veszelyes-anyagokrol-szolo-szabalyokon-az-akkumulatogyartast-is-erinti-667841

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta először fogadtak el új határértékeket az ólomra és a diizocianátokra.

Az EU-ban évente 50-150 ezer munkavállaló van kitéve ólomnak és 4,2 millió munkavállaló diizocianátoknak. Ezeket használják épületek felújítására, akkumulátorok, szélturbinák és elektromos járművek könnyebbé tételére. Az ólom befolyásolhatja a nők és férfiak termékenységét és a magzat fejlődését. Emellett károsíthatja az idegrendszert, a vesét, magas vérnyomást okozhat – hívta fel a figyelmet az EP sajtóközleménye.

Az 1982 óta először frissített új határértékeket a jelenlegi értékek kevesebb mint egynegyedére csökkentették: a munkahelyi expozíciós határérték 0,03 milligramm köbméterenként, a biológiai határérték pedig 100 milliliterre 15 mikrogramm.

Az Európai Bizottságnak öt éven belül felül kell vizsgálnia ezeket a határértékeket a szülőképes korú női munkavállalók jobb védelme érdekében, figyelembe véve a legfrissebb tudományos adatokat – írták.

A közlemény szerint a diizocianátok károsak a munkavállalók egészségére, a munkahelyi asztma egyik leggyakoribb okozói, és allergiás reakciókat okozhatnak. Az új jogszabály a diizocianátok foglalkozási kitettségi határértékét 6 mikrogramm NCO-ban határozza meg köbméterenként (a maximális koncentráció, amelynek egy munkavállaló egy nyolcórás munkanap során ki lehet téve), rövid távú (azaz 15 perces) kitettség esetén 12 mikrogramm NCO köbméterenként. Az Európai Bizottság 2029-ig felülvizsgálja ezeket a határértékeket.

Számos munkavállaló több éven keresztül volt ólomnak kitéve, és a vérükben található ólom mértéke jóval az új határértékek felett halmozódott fel. Az ilyen dolgozók egészségének hatékonyabb védelme érdekében rendszeresen orvosi vizsgálatokat kell végezni annak megállapítására, hogy folytathatják-e az ólomnak való kitettséggel járó feladatokat.

A tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak még formálisan jóvá kell hagynia a jogszabályt, mielőtt az az EU közlönyében megjelenhet és 20 nap elteltével hatályba léphet.

Egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak a vendégmunkások – lesz változás a magyar munkajogban?

forrás: https://www.hrportal.hu/c/egy-honapban-30-napbol-28-at-dolgoztak-a-vendegmunkasok-lesz-valtozas-a-magyar-munkajogban-20240205.html

A nagy port felverő vendégmunkás esetek nyomán felszínre került, hogy a magyar munkajog lehetőséget ad végletesen rugalmas munkaidő-beosztásokra. A 24.hu cikke szerint a kormány már egyeztet az érintettekkel a várható szabályváltozásokról.

A salgótarjáni Bumchun Precision Hungary Kft. egyik volt munkatársa arról számolt be a 24.hu-nak, hogy az üzemben dolgozó kirgizisztáni vendégmunkások egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak 12 órában és kizárólag éjszakai műszakban.

A közelmúltban több olyan eset is napvilágot látott, amikor a helyi dolgozók vagy szakszervezeti képviselők elbeszélése alapján kelet-ázsiai vendégmunkásokra cserélték le a magyar munkavállalókat, azokat, akik korábban a külföldieket betanították. A dolgozói beszámolók a létszámleépítések fő okát rendszerint annak tulajdonítják, hogy a külföldiek túlmunkára való hajlandósága nagyobb, mint a hazaiaké. A gyárakban történtek rávilágítanak arra: hazánkban egyedi problémát okoz az is, hogy a magyar jog lehetőséget ad végletesen rugalmas munkaidő-beosztásokra.

Az Európai Szakszervezeti Intézetnél (ETUI) azt állapították meg, hogy a munkaidőkereteket, a túlóra-szabályozásokat az Európai Unióban sehol sem alkalmazzák annyira extrém módon, mint Magyarországon, ahol a jogszabályi és gazdaságpolitikai környezet a munkaerő kiszolgáltatottságára épít.

Az is felszínre került, hogy mennyire liberális szabályok vonatkoznak idehaza a munkaerő-kölcsönzésre, így például a munkaviszony megszüntetésére is. Semmilyen Mt.-beli tételes munkaidő-szervezési szabályt nem sért meg az a hazai termelőüzem, amely adott hónapban 30-ból 29 napon át, akár napi 12 órás – külön megállapodás szerinti munkaközi szünettel együtt 13 órás – munkarendben dolgoztat egy operátort, feltéve, hogy például többműszakos a munkáltató tevékenysége és hosszabb munkaidőkeretet alkalmaz. Sőt, a törvény azt is lehetővé teszi, hogy a munkáltató ugyan a munkaidő-beosztásban megjelöli a heti pihenőnapot, de ténylegesen nem adja ki azt.

Magyarországon több száz ezres munkavállalói tömeget érinthetnek az ilyen munkaidő-beosztások – magyarázta a lapnak Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke. „Azt tapasztaljuk, hogy amióta a magyar dolgozók elbocsátását érintő esetek napvilágra kerültek, a kormány elkezdett aktívan egyeztetni a vendégmunkásokat érintő szabályozási kérdésekről. A téma napirendre kerül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) havi ülésein, ahol a döntéshozók rendszeres párbeszédet folytatnak a szakszervezetekkel és a munkaadókkal. A következő hetekben, hónapokban sorozatban jöhetnek majd ki a vonatkozó részletszabályok” – adott tájékoztatást a háttérben zajló folyamatokról a Munkástanácsok alelnöke. A szakember szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy a kabinet a munkajogi szabályozáson nem fog módosítani a vendégmunkástörvény átírásakor.A kabinet a munkajogot továbbra sem elsősorban a szociális biztonsági normák, hanem a GDP-növekedés és a foglalkoztatásbővítés eszközeként kezeli. A „szent tehenek” megmaradnak, így például a munkaidő-szabályozást sem fogják érdemben átalakítani – vetítette előre.

Máriás Attila, a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda vezető munkaügyi tanácsadója szintén úgy látja: a kormány nem munkajogi, hanem etikai jellegű szabálymódosításokat tesz majd, amikor a munkáltatók harmadik országbeli dolgozókra cserélik a rendelkezésre álló magyar munkaerőt. Létszámcsökkentés esetén a munkaadó jogosultsága eldönteni, hogy kiket küld el, arra viszont nincs semmilyen kifejezetten – a munkáltatókat és nem az engedélyeztetésben közreműködő szakigazgatási szerveket kötő – szabály, hogy a foglalkoztatásnál a magyarokat előnyben kellene részesíteni.

Jelenleg a szabályozás egyik fő kihívása etikusan megfogalmazni azt, hogy létszámcsökkentés esetén a magyar munkavállalókat ne lehessen előre tolni, miközben az előírás a harmadik országbelieket nézve se legyen diszkriminatív, ne sértse az uniós normákat vagy egyéb nemzetközi jogi vállalásainkat. Egyébként e körben az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a harmadik országbeliek foglalkoztatása határozott idejű munkaszerződéssel történik, melynek megszüntetése lényegesen nehezebb, mint a magyar munkavállalókkal kötött határozatlan idejű munkaszerződéseké – húzta alá.

Kérdéseket vet fel az is, hogy vajon ki fogja ezt ellenőrizni? Az elmúlt több mint egy évtized során leépültek a hazai munkaügyi és munkavédelmi hatóságok. Az intézményrendszer folyamatosan átalakult, forráskivonásokkal, létszámleépítésekkel szembesült. A folyamatot a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2015-ös megszűnése tetőzte be. Arról, hogy hányan dolgoznak jelenleg a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnál, nincsenek nyilvános adatok – mondta Szabó Imre Szilárd, hozzátéve, hogy önmagában az is mutatja a probléma súlyosságát, hogy az adatok nem transzparensek. A munkavédelmi hatóság karcsúsításon esett át, szinte már csak papíron létezik. A szankciórendszer annyira gyenge, a kiszabott bírságösszegek pedig annyira csekélyek, hogy a munkaadók számára messze nem elrettentő erejűek – nyomatékosították a szakértők.