Mesterséges Intelligencia

A dolgozók nagy többsége szerint a mesterséges intelligencia javítja munkája hatékonyságát

forrás: https://jogaszvilag.hu/cegvilag/a-dolgozok-nagy-tobbsege-szerint-a-mesterseges-intelligencia-javitja-munkaja-hatekonysagat/

A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia (AI) munkahelyi hatását. A Magyarországon több mint 700 szakembert foglalkoztató vállalat négy országban elvégzett felmérése azt mutatja, hogy az AI alkalmazása növelheti a dolgozói elégedettséget, és segítheti a gyorsabb karrierépítést, míg a vállalatvezetők szerint versenyképességüket veszélyezteti, ha nem építik be a technológiát a működésükbe.

A német, brit, amerikai és ausztrál vállalatvezetők és munkavállalók körében végzett felmérés rávilágított arra, hogy a dolgozók 71%-a érzi úgy, hogy az AI növeli munkahelyi elégedettségét, míg 83%-uk szerint jelentősen javítja napi termelékenységüket, különösen, ha mindennapi feladataik megkönnyítésére használhatják.

„Kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy az AI nemcsak a napi feladatokat könnyíti meg, hanem nagyban hozzájárul a karrierfejlődéshez is – mondta el Patrycja Sobera, a Unisys digitális munkahelyi megoldásokért felelős alelnöke.– Az AI nemcsak a munkavállalók hatékonyságát növeli, hanem a karrierépítésben is fontos eszközzé válik. Az ismétlődő feladatok automatizálása révén az alkalmazottak stratégiai, értékesebb munkára koncentrálhatnak, ami növeli az elégedettséget és a termelékenységet.”

A felmérés több előnyt is feltárt az AI alkalmazásával kapcsolatban:

  • A dolgozók 79%-a úgy véli, hogy az AI-ismeretek gyorsabb karrierfejlődést tesznek lehetővé számukra, új lehetőségeket nyitva meg a vállalaton belül.
  • Az AI által időt megtakarító munkavállalók 44%-a az így „nyert” időt szakmai képzésekre fordítja, ezáltal további készségeket fejleszt és bővíti karrierlehetőségeit.
  • A dolgozók 61%-a szerint az AI új munkahelyeket teremthet, és a munkanélküliséggel kapcsolatos félelmek ellenére dinamikusan fejlődő munkaerőpiacot hozhat létre.

A vállalatvezetők 93%-a szerint az AI hosszú távon a cégük stratégiai részét képezi, és 89%-uk tervezi a mesterséges intelligencia felhasználásának bővítését a következő évben. Az AI azonban csak akkor hoz valódi eredményeket, ha tudatosan integrálják a működésükbe. Az AI-ba stratégiai szinten befektető cégek 30%-a már jelentős versenyelőnyt érzékel, míg azokon a helyeken, ahol külön vezető felel az AI bevezetéséért, a vezetők 86%-a számolt be időmegtakarításról.

„Érdemes az AI-ra úgy tekinteni, mint egy ideális munkatársra, aki mindig készen áll támogatni kollégáit, növelni a cég hatékonyságát és támogatni az innovációt –mondta el Brett Barton, a Unisys AI-gyakorlatokért felelős globális vezetője Ha az AI a stratégia központi elemévé válik, nemcsak a termelékenységet növeli, hanem új karrierlehetőségeket is megnyit.”

Az Európai Tanács elfogadta a korszerűsített CPR-t

forrás: https://www.vedelem.hu/hirek/0/4296-az-europai-tanacs-elfogadta-a-korszerusitett-cpr-t

Az Európai Tanács 2024. november 5-én elfogadta a 305/2011/EU (Construction Products Regulation, CPR) korszerűsítését jelentő új rendeletet, amelyet az Európai Parlament 2024. április 10-én fogadott el. Ezzel lezárult a döntéshozatali eljárás, így a közzétételt követően hamarosan hatályba lép az új jogszabály. Ugyanakkor az építési munkák szabályozásának joga továbbra is nemzeti hatáskörben marad.

Az építési termékekről szóló rendeletet (CPR) csökkenti az adminisztratív terheket, valamint elősegíti a körforgásos gazdaság megteremtését és a technológiai fejlődést az ágazatban.

A CPR

  • harmonizálja az e termékek forgalmazására vonatkozó uniós szabályokat,
  • lehetőséget ad a szabványosításnak az új technikai fejlődéshez való igazítására,
  • jobb tájékoztatást nyújt a fogyasztóknak a termék digitális útleveleinek létrehozásával és a zöld választások megkönnyítésével.
  • Módosítja az „építési termék” fogalmát.

A szabványokkal kapcsolatban

  • megkönnyíti az új szabványok elfogadását, és
  • felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy bizonyos feltételek mellett közös előírásokat fogadjon el.

A CPR rögzíti a gyártók, importőrök és más gazdasági szereplők kötelezettségeit, valamint megerősíti a piacfelügyeletet és a fogyasztóvédelmet.

Hatálybalépési menetrend

Az Európai Parlament elnökének és a Tanács elnökének aláírását követően a rendeletet közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában (OJEU), majd a kihirdetését követő 20. napon lép hatályba. A szabványok kidolgozására vonatkozó cikkei ezt követően egy hónappal, a többi cikke egy évvel, a szankciókról szóló 92. cikke pedig két év elteltével válik hatályossá.

Miért fontos?

  • Az építőipar adja az EU GDP-jének csaknem 5,5%-át, és körülbelül 25 millió embert foglalkoztat több mint 5 millió cégnél.
  • Az építőipari termékek 430 000 vállalatot érintenek az EU-ban, 800 milliárd eurós összforgalommal.
  • Az épületek adják az erőforrások körülbelül 50%-át, és az EU összes hulladékának több mint 30%-át évente.
  • Az épületek felelősek az EU energiafogyasztásának 40%-áért és az energiával összefüggő üvegházhatású gázok kibocsátásának 36%-áért.

Az építési termékekről szóló új rendelet aktualizálja az e területen meglévő, 2011-től hatályos jogszabályokat.