Címke: munkahelyi témák, problémák

Aktuális Információk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/maganugy-a-dolgozo-egeszsege-vagy-eppen-ellenkezoleg-20240109.html

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? – teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az Országgyűlés eltörölte az általánosan kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatot, bár a jogszabály és a munkáltató is meghatározhat olyan munkaköröket, ahol ez továbbra is kötelező lesz. Vajon hogy fog kinézni a gyakorlat, és ez mit jelent a munkavállaló és a munkáltató számára?

Tudom, tudom, azért, mert eltörölték az általános munkaköri alkalmassági vizsgálat kötelezőségét, még nem öntötték ki a gyereket a fürdővízzel együtt a lavórból, hiszen jogszabály, és a munkáltató ezután is meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amikor és amelyek esetén a jövőben továbbra is kötelező lehet/lesz az orvosi vizsgálat. 

Azonban azzal is tisztában vagyok, sőt a saját gyakorlati tapasztalataim nagyon is ezt támasztják alá, hogy

  • az alkalmi és a rendszeres munkaköri alkalmasság vizsgálata a jelenlegi, pontosabban a közelmúltbéli, gyakorlati formájában a legcsekélyebb mértékben sem szolgálta nemes céljai elérését: a dolgozók egészségi állapotára, illetve testi-lelki épségére, a munkavégzés során ható, valamint a munkakörnyezetből adódó igénybevétel káros hatásainak minimalizálását;
  • elkeserítően jól illeszkedik viszont, a vállalati öngondoskodó rendszerek, ebben az esetben az önkéntes egészségpénztári cafeteria kilögybölésének, vagy inkább teljes kiszárításának trendjéhez: az igénybevehető egészségügyi szolgáltatások, termékek körének szűkítéséhez; a releváns adó-, illetve járulékteher lépésről lépésre, de összességében drasztikus emeléséhez; a felhasználás időszakának korlátozásához. Amelyeknek eredményeképp – legalábbis részben – jócskán csökkent azon dolgozók száma, akik ezt a juttatási elemet választották, vagy választhatták egyáltalán a munkahelyeiken (egyes becslések szerint, az egészség-pénztári befizetéseknek csupán 14 százaléka jön már csak a munkaadóktól manapság). Még úgy is, hogy a koronavírus-válság egyértelműen rámutatott arra, hogy amikor ’egészség van’, gyakorlatilag fel sem merül komoly munkáltatói és munkavállalói igény a (foglalkoztatás)egészségügyi szolgáltatásokról történő ÖNgondoskodásról (legyen az az ÖN, magán vagy munkaközösségi), amely bezzeg annál erőteljesebben jelentkezik egy válságos időszakban, főképp a bérből-fizetésből élő munkavállalók részéről egészségpénztári, önsegélyezőpénztári befizetési, vagy ezekre történő átcsoportosítási, és persze felhasználási lehetőségek és szükségszerűség formájában.

Ennek ellenére – hiszen most is válságos, bár kissé enyhülő időket élünk – ez az egész vállalati orvososdi, sőt meg merem kockáztatni, maga a céges foglalkoztatás-egyészségügy egésze (beleértve a munka(társ)védelmet; a kockázati felméréseket; a pszichoszociális hatások vizsgálatát; a munkahelyi ergonómiát; a szemüveg, vagy egyéb védőeszköz juttatásokat; a munkahelyi kiégés (burnout) kezelését; a menedzserszűréseket; elsősegélynyújtási pontok kijelölését, és oktatások megszervezését; vagy akár a rehabos foglalkoztatást és az azt elősegítő érzékenyítést) a munkáltatók többsége számára – még ha ez nem is hangzik túl elismerősen rájuk nézve – csupán a foglalkoztatás peremére szorult adminisztratív/bürokratikus kötelezettség, humán motivációs humbug, illetve felesleges kiadási sor a vállalati költségvetésben. És alapvetően itt a probléma! 

Mert az alkalmassági vizsgálat törvényi kötelezettségének az eltörlése csak tovább erősíti azt a foglalkoztatói, egyébként nagyon is káros (szó szerint, legalábbis a munkavállalói egészségre nézve mindenképp), sőt üzletvitelileg is hibás hozzáállást, mely szerint a dolgozók egészsége „magánügy”, erre költeni üzleti botorság. Már csak azért is egészségtelen ez a fajta foglalkoztatói attitűd, mert

  • az OECD 2019-es statisztikája szerint a magyarok egészségi állapota rosszabb, mint a legtöbb uniós ország polgáraié, amire az Eurostat adatai is rámutatnak: Magyarországon az egészségromlás jóval hamarabb bekövetkezik, mint bárhol máshol az Európai Unióban. Mindezt közvetve – de már gazdálkodási oldalról megközelítve – KSH adatok is alátámasztják: a 2021-es évben a magyarországi munkavállalók összesen 8,8 millió nap betegszabadságot vettek ki. Ez naponta átlagosan több mint 10 ezer forintjába (beleszámítva ebbe a betegszabi mellett a kiesett munka értékét is) került a munkáltatóknak;
  • a Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) 2020-as tanulmánya azt állapította meg, hogy idehaza a férfiak csupán 60, de a nők is csak 62 éves korukig számíthatnak viszonylag jó egészségnek. Vagyis a magyar dolgozók még a nyugdíjkorhatáruk előtt szert tesznek legalább egy krónikus betegségre, szemben például az ír, svéd vagy máltai nőkkel és férfiakkal, akik akár 70 éves korukig, vagy még annál is tovább örvendenek jó egészségnek, töretlen munkakedvnek, illetve munkára képes állapotnak; 
  • az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlása szerint, minden felnőttnek az egészsége megóvásának érdekében legalább 150 perc mérsékelt, vagy 75 perc nagy intenzitású testmozgást lenne szükséges végeznie – hetente; a RAND Europe és a Vitality biztosítási csoport, hét ország, mintegy 120 ezer lakosának vizsgálata alapján pedig, a 18-64 év közötti munkavállalóknak napi 15-20 perc intenzív sétát, vagy 1 kilométer futást javasol beilleszteni a napirendjükbe. Ez a kevéske plusz mozgás érezhetően emelné a vitalitást; több mint 3 évvel növelné meg a várható élettartamot, no meg a munkaképes testi és lelki állapotot; és jelentősen csökkentené a betegségek miatti kieső munkaórák számát, valamint – nem mellesleg! – a világ gazdasági teljesítményét mintegy 100 milliárd dollárral növelné meg – évente! 
  • ráadásul az OECD 2023-as munkaerőpiaci tanulmánya egyértelműen arra is rávilágít, hogy nemcsak a betegségek miatti hiányzás rontja az adott vállalat produktivitását, hanem az is, ha a munkavállalók betegen veszik fel a munkát. A kutatás szerint a tagországokban dolgozók átlagosan 30%-a rendszeresen dolgozik betegen, és ez másfélszer olyan költséges hosszútávon a foglalkoztatók számára, mintha az érintett munkavállalók betegszabadságra mennének, mert a jelenlegi, munkaidő-alapú, jelenlétfókuszú munkakultúránkban a betegen munkát végző – otthon maradni egyszerűen bátortalan, és/vagy keresetbevétel-érzékeny – munkavállalók, egyrészt több hibát vétenek a munkájukban, miközben az intenzitásuk eleve jóval alacsonyabb; másrészt nagyobb az esélye annak, hogy a lábon kihordott betegségeik miatt rövid időn belül jóval súlyosabb egészségügyi problémákat is összeszednek, amely később ahhoz vezet, hogy hosszabb távra, vagy teljesen kiesnek a munkavégzésből;

Márpedig, ha valaki passzív állományba kerül (akár évekre kimaradva a munkából), akkor az a ’megtartási’, pontosabban fogalmazva a ’munkavégzésben-benntartási’ HR stratégiák csődjét is jelenti egyben, hiszen a passzív állomány pótlásáról ugyanúgy, költséget nem kímélve toborzással, kiválasztással, onboardinggal (orientációval, betanítással, betanulással, integrációval, asszimilációval, mentoring-gal, bodying-gal) kell gondoskodni, akárcsak, ha valaki „rendes” munkavállalói kezdeményezésű felmondással hagyja el a munkaközösséget.

Szóval, mielőtt a vállalati kontrollerek, topmenedzserek és cégtulajdonosok nagyon beleélnék magukat, hogy az eltörölt kötelező alkalmassági vizsgálatok költségei jövőre már megtakaríthatóak, vagy akár kis szerencsével tiszta profittá alakíthatóak, érdemes lenne a HR-nek proaktív módon ráébreszteni őket arra, hogy a vállalati foglalkoztatás-egészségügyön nemhogy spórolni, hanem épp ellenkezőleg, abba befektetni érdemes, mert az, akár prevenciós egészségmegőrző/megbetegedésmegelőző, akár betegséggyógyító és kórság-, vagy nyavalyakezelő is az, a munkáltatóknak (is) valóban megéri!

Sőt mi több, egészen biztos vagyok benne, ha a munkaalkalmassági vizsgálat, de még inkább az emelt szintű (a kötelező, vagy a minimálszinten túlmutató) vállalati belső foglalkoztatás-egészségügy trendi (és persze bio, mindenmentes, celeb youtuberek által „felkarolt”) étrendkiegészítő lenne, akkor a munkáltatók/foglalkoztatók nemhogy a megszüntetését üdvözölnék, hanem az új jogszabálynak mihamarabb eleget téve ők maguk tennék kötelezővé a fogyasztását!

Merthogy ép testben dolgozik csak jól az ép dolgozó! 

Aktuális Információk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/a-munkakori-alkalmassagi-vizsgalatrol-a-hianyanak-is-hosszu-lehet-az-arnyeka-20231118.html

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről szól többek között egy november 14-én benyújtott törvényjavaslat. E tervezett módosítás hatásai azonban messze túlmutathatnak a gazdasági szereplők terheinek tervezett csökkentésénél. A munkáltatókat, alkalmazottaikat, sőt az egészségügyi ellátórendszert is elérnék a hullámai. A várható következményekről a Magyar Munkavédelmi Akadémia tagjainak meglátásait Gedeon András, a szervezet egyik alapítója foglalta össze.

Röviden érdemes felidézni, hogy mi indokolja a jelenleg még kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálatot, illetve mi a feladata ezen kívül még egy foglalkozás-egészségügyi  szolgáltató (fesz) orvosnak, akivel köteles szerződést kötni és számos esetben együttműködni egy magyarországi munkáltató. A teljesség igénye nélkül, a munkaköri alkalmasság vizsgálat célja annak megítélése, hogy egy munkavállaló (bizony, ide tartoznak a munkavállalók gyermekei is tanulóként, hallgatóként) egészségét, testi, illetve lelki épségét, egészségi állapotát nem veszélyezteti-e a munkavégzésből és a munkakörnyezetből eredő megterhelés által okozott igénybevétel. Itt dől el, hogy esetleges idült betegsége vagy fogyatékossága a munkakör ellátása, illetve új szakmájának elsajátítása, gyakorlása során nem idéz-e elő balesetveszélyt. Valamint, ha átmenetileg vagy véglegesen megváltozott munkaképességű emberről van szó, ő milyen munkakörben, illetve szakmában és milyen feltételek mellett foglalkoztatható az állapotrosszabbodás veszélye nélkül. Emellett vannak olyan betegségek, amelyek egy-egy munkakör ellátása esetén  rendszeres foglalkozás-egészségügyi ellenőrzést igényelnek.

A fentiekből egyértelműen leszűrhető, hogy a munkaköri orvosi vizsgálat semmiképpen sem nevezhető pusztán adminisztrációs kötelezettségnek, egyik munkahelyen sem. De arra is érdemes rávilágítani, hogy ezt az egy feladatot mennyire nehéz függetleníteni a foglalkozás-egészségügyi feladatok összességétől, amit az e feladatkörben dolgozó orvos ellát. 

Vessünk egy pillantást arra – javasolja Gedeon András – hogy ha a munkaköri alkalmassági vizsgálatokat kivesszük a képletből (nem feledve, hogy a törvényjavaslat szerint rendelet szólna arról, hogy mely munkakörökre, foglalkozásokra volna érvényes továbbra is, hogy a munkára való alkalmasságról orvosi vizsgálat alapján kell dönteni), akkor milyen következményekkel kellene számolnunk.

Jó eséllyel károsodni fog az egészsége azon munkavállalóknak, akik a munkakörükkel járó  megterhelések szempontjából sérülékenyebbek, például egyéni kórelőzményeik miatt, ami az alkalmassági vizsgálat nélkül nem derülne ki.

Ha a fesz orvos nem méri fel a munkavállalók betegségeit, rendszeresen vagy átmeneti jelleggel szedett gyógyszereit, akkor ki fogja kiszűrni azokat az eseteket, amelyeknél a gyógyszerek tompítják a munkavállaló reflexeit, koncentrálóképességét, esetleg érzékszervi vagy koordinációs képességeit?

Sőt, e ponton érdemes megemlíteni azt is, hogy még nehezebben, vagy már túl későn derülhet fény egy eltitkolt betegségre (ennek életszerűsége vitán felüli), vagy akár egy, a munkakezdéskor rejtve maradó, de később visszafordíthatatlanná vált egészségkárosodásra. 

A fenti esetek mindegyike jelentősen megnöveli a balesetek, rosszullétek kockázatát azok minden morális, jogi, anyagi és termelést, üzletmenetet érintő következményeivel együtt, nem beszélve a megkerülhetetlen munkáltatói felelősségről.

Vessünk egy pillantást az e szolgáltatást ellátó fesz orvosok megváltozó helyzetére is. A munkaköri alkalmassági vizsgálatok jelentős részének kiesésével feladataik „portfoliója”  számos munkáltatónál jelentősen megváltozik, alkalmi feladatellátásra korlátozódik, ami miatt felmerülhet az addigi szerződésük megváltoztatása, sőt – megengedve magunknak ennyi valóságérzékelést – sok esetben a felmondása is. Érdemes tudni, hogy az egyébként a szükségesnél már most is jóval kisebb számú foglalkozás-egészségügyi orvos másfajta praxisban is dolgozik, például háziorvosként, szakorvosként az állami és a magánegészségügyben is.  Nem maradnak munka nélkül, hiszen tudásukra szükség van, módosítanak, átszerveznek, átszerződnek, más felkérésekre mondanak igent, lekötik kapacitásaikat, ők is és az asszisztenciájuk is. 

A foglalkozás-egészségügyi  orvosoknak azonban számos egyéb feladatuk is van, amit egy-egy munkáltatónál el kell látniuk. Ezek között akad több olyan, amelynél nehéz modellezni a „hogyant” egy olyan helyzetben, amikor nincs rendszeres kapcsolat a munkáltatóval, amikor nem is találkozott a munkavállalókkal. 

Akár vonatkozik az alkalmasági vizsgálat kötelezettsége egy munkakörre, akár nem, lesznek olyan munkavállalók, akik csak orvosi kontroll mellett dolgozhatnak. Továbbra is szükség lesz a munkabaleseti sérültek rehabilitációjára, amely nem képzelhető el a részvételük nélkül. Fontos szerepük van és lesz a fokozott expozíciós esetek (egyes határértéket meghaladó egészségkárosító hatásoknak való kitettség) észlelésében, kivizsgálásában. 

A Magyar Munkavédelmi Akadémiához becsatornázott tapasztalatok szerint nem egy esetben a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató (fesz) orvosa látja a munkavállalót, mert az még háziorvoshoz sem jár. Ha visszatérünk a szűkebb értelemben vett  munkavédelmi feladatokhoz, akkor is látható, hogy a fesz hátralépése, rosszabb esetben elmaradása „féllábúvá” teheti a munkahelyi egészség és biztonság megőrzését segítő tevékenységet, vagyis a hivatásunk gyakorlását. Például, mert a munkavállalói kör egészségi állapotának statisztikai elemzése nélkül a munkahelyi kockázatértékelés sem lesz teljes, nem lesz megfelelő. Félő, hogy kikopnak a rendszerből azok a munkáltató számára fontos, nem csak a dolgozót, de a munkáltatót is “védő” korlátozások, mint például egyeseknél a magasban, vagy épp egyedül végzett munka korlátozása, a fokozott zajvédelem előírása, a rákkeltő anyagok környezetében végzett munka tiltása, a teheremelés korlátozása stb. 

De ha elvonatkoztatunk a gyakorlati következményektől és szabályozás oldalról tekintünk a helyzetre, akkor is szembe megy a javaslat a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedésekről szóló EGK keretirányelvben leírtakkal, ami ha kevésbé lendületes jogi nyelvezettel is, de egyértelműen fogalmaz: annak biztosítására, hogy a munkavállalókat a munkahelyi egészséget és biztonságot érintő kockázatoknak megfelelő egészségügyi felülvizsgálatnak vessék alá, a nemzeti jogszabályoknak, illetve gyakorlatnak megfelelő intézkedéseket kell bevezetni. Az említett intézkedéseknek lehetővé kell tenniük, hogy minden ezt igénylő munkavállaló rendszeres időközönként egészségügyi felülvizsgálatnak vethesse alá magát.

Gyakorló szakemberként látunk olyan elemeket a munkáltatók és a fesz-ek működésében, amelyek a jó működés ösztönzése helyett egy ilyen rendelkezés felé billenthették a mérleget. Vannak visszajelzések hiányos vagy felületes alkalmassági vizsgálatokról, munkáltatókról, amelyek szolgáltatóról-szolgáltatóra váltanak, mert nehéz időpontot kapni, várni kell, nem tudja a fesz azt nyújtani, amire számítottak. Ezek szervezése valóban erőforrást igényel a munkáltatói oldalon (ami a szervezési/adminisztrációs feladatok szintjén gyakorta köt ki a munkavédelmi szolgáltatónál), pénzbe is kerül, a munkavállaló is nyűgnek éli meg, miközben a munkájával nem halad. Helye van a vitának a fesz-ek a munkáltatók és az állami irányítás felelősségéről a kialakult helyzetet illetően, de a napi gyakorlati tapasztalataink alapján félő, hogy a tervezett rendelkezéssel visszanyerhető versenyképesség és megtakarítható adminisztráció a munkáltatóknál nem ellensúlyozza az egészségkárosodásokra, munkabalesetekre vonatkozó felelősségüket, igen, 100 %-os kártérítési felelősségüket, és az ezzel járó termelésben, üzletmenetben, megítélésben várható hátrányokat.