Vádat emeltek egy cégvezető ellen a Deák Ferenc téri halálos szén-monoxid-mérgezés miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfival szemben, akinek az alkalmazottai egy Deák Ferenc téri aláírásgyűjtő sátorban szén-monoxid-mérgezés miatt meghaltak – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a férfi egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó céget vezetett. A vállalkozás egy párttal arra szerződött, hogy 2022 februárjában a párt által az országgyűlési képviselőjelöltek állításához szükséges aláírások gyűjtése céljából bérelt sátrakat és közvetlen környezetüket őrizni fogja.
Ehhez a cég helyszínenként két munkavállalót biztosított, így az V. kerületben, a Deák Ferenc téren levő sátorban is két férfi, a két sértett dolgozott.
A sátrat egy nyílt égésterű, gázüzemű hőkandeláber fűtötte. Az őrök a hideg miatt 2022. február 15-én este a sátor oldalfalait zipzárral lezárták, és azt csak alkalmanként, a ki-be járás idejére nyitották ki. A sátorban a hőkandeláber használata miatt a szén-monoxid felszaporodott, és a két férfi életét vesztette – közölte az ügyészség.
A cégvezető a vád szerint azért felelős a bekövetkezett tragédiáért, mert nem tartotta be a vonatkozó munkavédelmi szabályokat: nem tartott munkavédelmi oktatást, nem adott a gázkészülék üzemeltetésére vonatkozó teljeskörű utasítást, nem ismertette a szükséges mértékű szellőztetésre vonatkozó szabályokat, nem készített kockázatértékelést, illetve elmulasztotta a gázkészülék használati utasításának beszerzését.
Emellett az éjjel a cégvezető személyesen ellenőrizte a munkakörülményeket, azonban a zárt sátorban való fűtés veszélyeire ekkor sem hívta fel a sértettek figyelmét, így az ellenőrzés ebből a szempontból nem volt elégséges – tették hozzá.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a Pesti Központi Kerületi Bíróságra benyújtott vádiratában.
A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és biztonsági cég vezetésétől határozott időre történő eltiltás kiszabását indítványozza – áll a közleményben.